Barion Pixel

Hitelesség


Hitelesség

Barna Tamás – Hitelesség

A vezető, a vezetői lét – legyen az a családban, vagy a munkahelyen, a spotban, vagy az iskolában – nekem ma már elválaszthatatlanul kapcsolódik a hitelességhez.
Akár gyermekeim apjaként, akár munkahelyi kollégáim vezetőjeként, de a sakk egyesület csapatkapitányként, vagy edzőjeként is óriási jelentőséget tulajdonítottam és tulajdonítok ma is annak, hogy viselkedésemmel olyan értékrendet képviseljek és mutassak meg, amit jó érzéssel látnék viszont azoktól, akikkel a fenti szerepeimben kapcsolatban voltam és vagyok.

Tovább olvasom
Hitelesség

Nagy Judit – Hitelesség

A hitelesség számomra egy olyan összhang amelyben szavak és tettek harmóniában vannak. 

Tovább olvasom
Hitelesség

Tóth Annamária – Hitelesség

…A hitelesség szerepek mentén könnyebben értelmezhető, legalábbis számomra. Őket összeköti a lényünk, a személyiségünk, elveink – de célokban, viselkedésben, érzelmi bevonódásban, tapasztalatban, tudásban vannak különbségek…

Tovább olvasom
TJ-hitelesseg

Trencsényi Judit – Hitelesség

… Hogyan és miből látom, érzem, hallom, tudom, hogy ott van, hogy hiteles -e valaki vagy valami? Mit jelent ez a fogalom nekem magánemberként, és mit jelent szakemberként? Szét lehet –e egyáltalán választani a szférákat? …

Tovább olvasom
Tolvaj Sándor - hitelesség

Tolvaj Sándor – Hitelesség

Mitől vagyok hiteles? Hogyan lehetek hiteles? Vajon az imposztor szindróma összefér a hitelességgel? Hogyan lehetek úgy hiteles, hogy közel húsz éve élek jól egy olyan szakmából, amit nem tanultam iskolában? Hogyan lehetek úgy hiteles egy olyan szakmában, amit iskolában, képzéseken tanulva, rengeteget gyakorolva sajátítottam el, de közel húsz évig mással kerestem a kenyerem?

Tovább olvasom

Bizalom


Bagi Andrea – Bizalom

… az én kérdésem így szól: mi kell ahhoz, hogy vezetőként (oda) tudjam adni a bizalmam? …

Tovább olvasom

Leba Krisztina – Bizalom

… És mit tudnál tenni annak érdekében, hogy a bizalom a szervezetben virágozzon? …

Tovább olvasom

Tolvaj Sándor – Bizalom

…A bizalom alapvető esszenciája az életnek. Bizalom nélkül elviselhetetlenné válik a létezésünk. …

Tovább olvasom

Sebezhetőség


Bagi Andrea – Sebezhetőség

… Mire tanított az első „nagy” bukás és a színpadon eltöltött 30 év? …

Tovább olvasom

Lippai Roland – Sebezhetőség

… A sebezhetőség tényét nehéz elfogadni, ezzel jómagam is dolgoztam, bár ezt sosem éltem meg gyengeségként. …

Tovább olvasom

Tolvaj Sándor – Sebezhetőség

…Azt tanítják, a férfi legyen erős, legyen harcias, ambíciózus, menjen, törtessen előre, ne érezzen, bírja ki, hadd fájjon, ne mutassa…

Tovább olvasom

Leba Krisztina – Sebezhetőség

… merjek bátran kiállni, egyedül is különvéleményen lenni, szemben a többséggel és a konformitás kényszerével megkockáztatni, hogy támadhatóvá válok. …

Tovább olvasom

Trencsényi Judit – Sebezhetőség

… Ő pedig a könnyeivel (is) tanított minket, azzal, hogy sosem rejtette el azokat. Mindig mindent hatalmas szenvedéllyel tudott megélni, közvetíteni, sokszor számunkra eltúlzottan, viccesen. …

Tovább olvasom

Tóth Annamária – Sebezhetőség

…Elhisszük, hogy érvényes, és hogy elég jók vagyunk akkor is, ha épp dühösek vagyunk, ha épp nem tudjuk, mit is szeretnék, ha épp nem lesz minden kipipálva aznap….

Tovább olvasom

Mátrai Szilvia – Sebezhetőség

…a világnak eddig talán még soha nem tapasztalt szüksége van együttérző, empatikus és bátor vezetőkre…

Tovább olvasom

Nagy Judit – Sebezhetőség

Életem nagy veszteségéből ajándék lett.

Tovább olvasom

Dr. Sárdi-Papp Réka – Sebezhetőség

.. miért hagyom érvényesülni azokat az élethelyzeteket, amelyekben látom a sebezhetőség lehetőségét? A válasz igen egyszerű: …

Tovább olvasom

Baksa Henriett – Sebezhetőség

Nagyon fontos kiemelni, hogy kapcsolódni csak olyan emberekhez lehetséges és tudok én is, akik képesek megmutatni sebezhetőségüket.

Tovább olvasom

Önismeret


Leba Krisztina – Önismeret

Hol buktam el és miből merítettem erőt, hogy felálljak és továbbmenjek?

Tovább olvasom

Tóth Gábor Dániel – Önismeret

az önismeret egy olyan „genomolekuláris-neuronszövevény” amit csak is a biológiailag meghatározott határainkon belül tudunk egyértelműen vizsgálni.

Tovább olvasom

Brindzik András – Önismeret

Az önismereti út eredménye, hogy természetesen lehetek önmagam, egyre inkább a jelenben vagyok, kapcsolódok magamhoz és magamon keresztül kapcsolódok másokhoz.

Tovább olvasom

Lippai Roland – Önismeret

Mindig van helye és oka a fejlődésnek és a korrekciónak is.

Tovább olvasom

Benkő Brigi – Önismeret

Az önismerettel való első találkozásom, – amikor az ösztönből működést elkezdte átvenni egy tudatosabb munka, amikor már nemcsak néztem, de láttam is, – pillanatok alatt kihúzta a lábam alól a talajt.

Tovább olvasom

Madai Kriszta – Önismeret

… I am everywhere, I am everything, I am and I am not, …

Tovább olvasom

Nagy Judit – Önismeret

A fájdalmas találkozó után a döntés szabadsága az enyém volt: elmenekülök vagy benne maradok a folyamatban. És persze a döntés felelőssége és következménye is az enyém maradt. Az önismeret mérföldköve ez.

Tovább olvasom

Tóth Annamária – Önismeret

Határok, adás – kapás, kapcsolódás befele, kifele.

Tovább olvasom

Tolvaj Sándor – Önismeret

Miért is kellene az önismeret? Úgy gondolod, nem ismerem magam? Negyven éve ebben a testben élek, szerinted nem tudom, ki vagyok? Én tudom a legjobban, ki vagyok! Te ne mondd meg, te nem ismersz!

Tovább olvasom

Trencsényi Judit – Önismeret

Mikor leszek, leszünk kellően kíváncsiak, hogy foglalkozzunk ezzel? Vagy mi váltja ki belőlünk az erre való odafigyelést? Amikor akkor is számot vetünk, azaz próbáljuk megismerni, kiismerni magunkat, amikor az kellemetlen.

Tovább olvasom

Dr. Sárdi-Papp Réka – Önismeret

Az önismereti úton való elinduláshoz merészség és elszántság szükséges. De ha már ráérez az ember az ízére, megtalál néhány fontos kérdést és rájön a saját válaszaira, megtapasztalja a szabadságát annak, hogy valóban saját döntést hozott – akkor rájön, hogy az élet könnyebb is lehet annál, mint amilyennek eddig tapasztalta.

Tovább olvasom