„Hej tükör mondd meg bátran… „
De mit szeretnél hallani?
Egy lájkvadász világban könnyű elcsábulni egy kis kozmetikázásra a tökéletes tükörkép kedvéért. Hinni egy hamis, torzult képben, ami külső elvárások, belső megfelelések és tudatosság nélküli darabkákból készült mozaik.
Amikor találkoztam a valódi tükörképemmel, önmagammal: egy intenzív, sűrű, magasságokkal és mélységekkel tarkított folyamat eredménye volt, amely során mélyen a kép mögé néztem és felfedtem a kulisszatitkokat.
Közben szembesültem különböző énrészeimmel. Nemcsak a bátran felvállaltakkal, amelyeket mindenki éljenez, üdvözöl, ami társadalmilag és tanult mintáim alapján vonzóvá és szerethetővé tesz önmagam és mások számára is. Hanem a titkolt, mélyen rejtegetett, meg nem engedett, be nem vállalt, tudattalanul vakfoltban senyvedő feleimmel is. És a félelmemmel egy esetleges lehetőségtől, ami persze kitűnő okot adott arra, hogy itt most inkább álljak meg. Ez a csomag jó kis gyomros volt.
„Hej tükör összetörlek, ha…”
A fájdalmas találkozó után a döntés szabadsága az enyém volt: elmenekülök vagy benne maradok a folyamatban. És persze a döntés felelőssége és következménye is az enyém maradt. Az önismeret mérföldköve ez.
Maradni és belemerülni önmagunkba, aztán eljutni oda, hogy ezeket a részeinket sem tagadjuk meg. A rejtegetett énrészek szétszedése, keletkezési történetük kiszálazása embert próbáló, de belátáshoz és elfogadáshoz vezethet. Megbékélni azzal, hogy ezek is építőköveink.
Az önismereti folyamat magában rejti annak lehetőségét, hogy irgalmas leszek önmagammal. Képessé válok arra, hogy együttérzően forduljak ezekhez a részeimhez és merjem felvállalni a tökéletlenségemet. A szégyentől való félelem óriássá tud nőni és a kísértés is sunyi módon a legváratlanabb pillanatokban képes megtörni lelkesedésünket, így újra és újra szemben találhatjuk magunkat a hazugság csábításával és belső ellenállásainkkal. De itt már lehet egy belső iránytűnk: önmagunk működésének megértése. És ha már egyszer is megéltük az önazonosságban a felszabadultság mámorát, ez katalizátora lehet a hitelesség, a belső stabilitás és jól-létünk visszaszerzésének.
Akkor már a tüköröt sem kell faggatnunk többet, mert bizonyosságunk lesz önmagunkról és arról, ami egyszeri és megismételhetetlen és a dalban is hallható:
„Nincs a földön hozzám hasonló.”
