Mi számomra az önismeret?
Soha véget nem érő utazás, lassú koppanások, váratlan felismerések. Pofonok, lebegés, ásás, hazatalálás. Azaz minden, is.
Amióta tudom, hogy erről a témáról fogunk írni, azóta folyamatos emlékek jönnek elő, amik szépen felsorakoznak, mint a gyöngyök egy gyöngysoron. Na, nem úgy, mint egy decens darabon, sokkal inkább valami fesztiválon vásárolható rusztikus láncon.
- Egy emlék, amikor a sevele-senélküle kapcsolatomhoz tartozó fiú barát kifejtette, hogy szerinte párosunk fiú tagjának magasabb az EQ-ja, én meg a bölcsebb vagyok. Jómagam pont fordítva éltem meg.
- Egy emlék, amikor egy újdonsült, nagyviláginak tartott barátnőm működésében felfedeztem az egészséges önzést. „…először nekem kell jól lennem, és ha jól vagyok, az is jól lesz, akivel kapcsolódom”. Teljesen új nézőpont volt addigi életemben. Azóta a repülőgépes példát okítom is. Először magadat kell lélegeztetned, hogy másnak tudj segíteni.
- Néhány emlék a stréber jótanuló korszakból, amikor nem tudok mit kezdeni a fiú osztálytársak szerelmes levelével, és nem tudom elképzelni, mi a következő lépés, ha nekem is tetszik valaki, meg én is neki. Nem igazán volt más képem magamról, mint a jó tanuló lány.
- Egy emlék, amikor már felnőttfejjel megfejtem, hogy a kiskori énem nem tudja egyszerre kezelni a ’nagyon szeretem az anyukám, de mérges is vagyok rá, mert beteg’ érzéseket. A mérges részt valahova mélyre elrejtettem, sok óra terápia, mire hozzáférhető lett.
- Egy emlék, amikor egy kolléganőm visszajelzi, hogy a munka stílusom szigorú, és hogy van benne tartás, amikor velem dolgozik.
- Több emlék képzések, csoportok önismereti gyakorlatairól, hogy a gyermeki énem üdítően hat. Sőt, a közelmúltban történt, az ultarövid terápia képzés első napján „csak belibbentél a szoknyádban…mint egy párizsi lány”. Én, aki épp a nagyon kezdő anya szerep kellős közepén azt sem tudtam, hogy nőből van.
- Több emlék, amikor a tréningrésztvevők csak kapkodják a fejüket, mert nem bírok megállni egyhelyben, miközben beszélek. A kedvesebbek meg szokták kérdezni az offline tréningek idejében, hogy táncoltam-e régebben?
- Egy határozott emlék, arról a találkozásról, amikor nem kérdéseim voltak magamban az adott fiatalember kapcsán, hanem pontosvesszők.
- Szintén egy határozott emlék arról a folyamatról, ahogy megérkeztem a coachinghoz, mint hivatásomhoz.
- Egy emlék, amikor a Camino-n olyan banális felismerésem lett, hogy az emelkedő után jön a lejtő, aztán emelkedő és újra lejtő … minden szempontból. Testközelből nem a banalitás jutott eszembe.
- A sorozatos felismerés, hogy a házasság, az anyaság olyan szineit hozza elő az önismeretnek, amihez (szerény véleményem szerint) nem lehet elég önismereti órát szerezni előre, sem képzéseken, sem pszichodrámán, sem terápiában, sem könyvekből.
Jön még a rusztikus láncra improvizációs színházi élmény színészként, kontakt tánc villanások, világmegváltó baráti beszélgetés, nagy csalódás vezetőmben, céltudatosságomhoz, kitartásomhoz kapcsolódó sikerek, igazán mély coaching folyamatok, mostani fejjel őrültségnek tűnő tettek…
Nekem minden pillanat az önismereti utazás része, csak az a kérdés, mikor mennyire vagyok résen. A saját magammal ismerkedés, a környezet visszatükrözései, a képem magamról, a hatásom másokra, az események, emberek hatása rám. Határok, adás – kapás, kapcsolódás befele, kifele. Egy ideje azt is tudom, hogy mindezeket beépítve, transzformálva tudok eszköze lenni magam is más valaki önismereti útjának. Amiért hálás vagyok.
