Az önismeret számomra önmagamba tekintés és annak elfogadása, amit ott látok. Az önismereti úton a magamba tekintés során egyre kevésbé kell takargatnom magam előtt gondolataimat, érzéseimet. Miért? Mert egyre több és több belső tartalommal, helyzettel, érzelemmel és gondolattal tudok találkozni, elfogadni, azaz integrálni, élő részemmé tenni azokat. Ehhez az önmagamba tekintéshez leginkább bátorságra és önszeretetre van szükségem, azért, hogy el tudjam fogadni, fel tudjam dolgozni azt, amit ott találok. Ebben segít mások támogatása, inspiráló visszajelzése, annak elfogadása, hogy rendben van az, ami bennem van. Meglepő módon ezek a belső képek, melyek fájdalmat, félelmet, szégyent vagy hasonló negatív érzelmet keltettek, az elfogadás által át tudnak alakulni és kevésbé uralkodnak felettem, így nem is kívánkoznak ki váratlan helyzetekben. Végre jó helyük van, magamhoz öleltem őket és nem okoznak zavart a tudatomban, így sokkal inkább tudok az építő, kapcsolódó önmagammal őszintén, felszabadultan jelen lenni.
Motivációm is van, mert egyébként miért nézegetnék csak úgy állandóan magamba? Hát azért, mert az elfojtott érzelmeim és eltakart történeteimnek nagy ára van. Sokat kérnek enni. Például ha megsértődök, mert személyesre veszem mások véleményét, ami nem egyezik az enyémmel, akkor kicsit lefagyok. A helyzetértékelésem elég egyoldalú lesz: meg kell védenem magamat, különben értéktelennek érzem magamat. Ilyenkor általában támadó álláspontból nem az együttműködést keresem, hanem mindenáron győzni akarok. Nem túl kellemes ez senkinek, magamat is beleértve, mert utána általában jön a bűntudat, ami megint nem visz előre… Ráadásul ezek a negatív érzelmek rengeteg energiát és figyelmet emésztenek fel, így másra nem is marad igazán.
A tudatos önkeresés egyik eszköze a különféle helyzetekben való működésem, magatartásom felfedezése, mely során elengedem azt, amire már nincs szükségem, mert nem szolgál, ugyanakkor egy más működést választok: megkeresem magamban a tiszta szándékot, ami felemelő érzést ad, mely építő és energiával tölt fel engem és környezetemet is. Ebből a tiszta szándékból cselekszem. Például nem kritikusan számon kérek valakit egy projekt során, előfeltételezve hanyagságot, vagy szándékos mulasztást, hanem kíváncsi vagyok mi az, ami előrehaladt, tudva, hogy jó oka van annak, hogy miért ott tartunk ahol, és hogy onnan tudunk továbbmenni, ahol éppen vagyunk. Az ilyen elfogadás és jelenlét lehetőséget ad a valósággal való találkozásra. Egész egyszerűen, ha nem bántok, vádolok valakit, hanem odafigyelek rá és ott támogatom, ahol, és ahogy van, azaz kapcsolódok hozzá, akkor az működik, inspirálja őt is és engem is.
A tudatos önismeret nekem azt is jelenti, hogy időnként felülvizsgálom működésemet (ez lehet naponta többször, de nem felétlen van minden nap ilyen). Azokat a helyzeteket szoktam megvizsgálni, amik dörömbölnek az ajtón, vagyis állandóan figyelmet kérnek, újra és újra felbukkannak a gondolataimban és jellemzően erős érzelmi töltettel is bírnak. Ha egy ilyen helyzetképben a helyére kerülnek a dolgok, azt onnan veszem észre, hogy ellazulok, könnyedebb, vagy energikusabb leszek. A másik visszaigazoló jel, hogy legközelebb egy hasonló helyzetben már van választási lehetőségem máshogy jelen lenni, cselekedni, mint azelőtt.
Az önismereti út eredménye, hogy természetesen lehetek önmagam, egyre inkább a jelenben vagyok, kapcsolódok magamhoz és magamon keresztül kapcsolódok másokhoz. Minél több helyzet van bennem megdolgozva, annál kevésbé fagyok le a való életben. Nem kell tovább megjátszanom magamat, hogy mások és önmagam előtt jó fényben tűnjek fel, nem próbálok valamilyen lenni. Az egykor nehéz helyzetekben már nem blokkolok le, nem kerülök érzelmi kényszerpályára, azaz nem uralkodnak felettem régi negatív érzelmeket hordozó minták. Másképpen mondva a beszűkültség vagy merev vagdalkozás helyett felszabadult és kapcsolódó maradhatok, ezáltal több választási lehetőségem van, hogy mit teszek, mi szolgál engem, mi szolgálja igazán a helyzetet.
