Barion Pixel

Egy coach is sebezhet és sebezhető?

Bárhogy is forgatom magamban ezt a szót és a hozzá fűződő történeteimet, még mindig nem a saját sebezhetőségem jut először eszembe, sokkal inkább másoké. Bennem ugyanis rendkívül erős egy belső parancs, miszerint: Nehogy megsebezz valakit! Ez még csak véletlenül sem új keletű kérdés, időnként bekopogtat hozzám, és ennek köszönhetően látom, hogy mennyit fejlődtem, és még mindig van megdolgozni való feladatom.

Kezdetek – Kapcsolatom más sebezhetőségével vezetőként

Még vezetőként dolgoztam, amikor Péter, az első coachom egy folyamatban feltette nekem a kérdést: hogy van az, hogy egy anya legerősebb ösztöne gyermekeinek védelmezése, én mégis – bízva a gyerekeimben – engedem őket olyan helyzetbe kerülni, ahol sebezhetőek, ugyanakkor vezetőként ezektől a helyzetektől védem a kollégáimat? Hálás vagyok az erős felismerésért, hogy amit anyaként ösztönösen jól csináltam, vezetőként tudatosan kezdtem el gyakorolni. Vagyis mindennek értelmében bízzak a másikban, hogy elbírja azokat a helyzeteket, amelyek sebezhetőséget és sérülékenységet rejtenek magukban.

Joggal merülhet fel a kérdés, miért hagyom érvényesülni azokat az élethelyzeteket, amelyekben látom a sebezhetőség lehetőségét? A válasz igen egyszerű: mert ez a gyerekem, kollégám fejlődésének velejárója, része az önállósodásnak és a magabiztosság megszerzésének.

Szakmai utam – Hogyan szeretném az ügyfelem sebezhetőségét védeni

Coachként, amikor egy-egy ügyféllel dolgozom, óhatatlanul is jelen van a sebezhetőség, de vele együtt a szív és a kard is. Amikor így dolgozom, akkor az ügyfél biztonságban van, támogatva és elfogadva érzi önmagát, ugyanakkor találkozik azokkal a kérdésekkel, amelyek segítik őt céljai megvalósításában. Mutatom, hogy is néz ki ez a gyakorlatban.

A szív megélése és megjelenítése könnyedén megy a folyamataimban, a bizalmi légkör létrehozatala szinte varázsszerűen alakul ki a beszélgetések során, az ügyfelem könnyen megnyílik, közel kerül magához, a témájához és hozzám. Ezekért az arany pillanatokért hálás vagyok neki, szeretettel, elfogadással, tisztelettel és óvással fordulok felé, ahogy a témája felé is. Ugyanakkor önmagában a szív energiája nem feltétlenül tud változást eredményezni. Elsőre talán túl keménynek tűnhet a kard szimbóluma. Mégis az egyfajta iránykijelölés szimbóluma, amiben megjelenik az önmagunkkal, a hiedelmeinkkel való konfrontáció, amikor szembe nézünk azzal, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyunk, hogyan akadályozzuk magunkat az elmozdulásban. Az érintettek éppen ezért jönnek egy coachhoz, mert ezek a felismerések segítik őket, ezek azok a meghatározó „aha” élmények, amikor megérkezik bennük az érzés, hogy igen, ezt kerestem – még akkor is, ha időnként nehéz meglátni, megnézni közelebbről.

És hogy mi ebben a művészet? Nem több, csupán annyi, hogy milyen módon tudom támogatni az ügyfelet abban, hogy amikor megnyílik, közel engedi önmagát önmagához, vele együtt a témájához és a sebezhetőségéhez, akkor hogyan lehet a kard energiájával arra bíztatni őt, hogy bátran nézzen szembe azzal, ami visszahúzza őt az elindulásban, vagy mi akadályozza céljai megvalósításában.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy az ügyfél feljogosítson a konfrotálásra, hisz a folyamat célja, hogy nyitott szívvel és megértéssel hallgassam őt ebben a helyzetben, mert akkor kizárólag „szívvel-lélekkel” dolgozunk. Amikor erre szerződünk, akkor erős bizalmat építünk, ami szelíd és befogadható, ablakot nyit számára, és nem támadásnak éli meg a folyamatot. Ennek pedig elengedhetetlen eleme, hogy mélyebbre megyünk, kérdezek nehezebbet is – amiről minden esetben a támogatását kérem.

Számomra ez egy hosszú tanulási folyamat volt. Vajon hogyan tudom abban támogatni az ügyfelem, hogy amikor feltárja sebezhetőségét, ő elég bizalmat adjon önmagának, ugyanakkor nekem is ahhoz, hogy elbírja azokkal a nehéz kérdésekkel való találkozást, amelyek segítenek kitisztítani a sebeit.

Ahol most tartok – Fókusz magam sebezhetőségére

Részt vettem egyszer egy képzésen, ahol feladatként kaptuk, hogy ránézzük, kit és hogyan sebeztünk, bántottunk meg, és mi magunk hol sebződtünk. Listát tudtam volna írni arról, hogy én miként bánthattam meg a tanulótársaim, ugyanakkor nem volt szemem arra, én hol sérültem. Fejlődésemnek ez most fontos része. Figyelek arra, hogy én mit bírok el, és vajon kell-e, jelezhetem-e szívvel és karddal, ha engem valami sebez…