Meggyőződésem, hogy minden coachee-coach kapcsolat más és éppen ez az értéke. Az Ügyfeleim minél hasznosabb kísérése érdekében igyekszem minél több irányzattal megismerkedni és azoknak az adott témához és helyzethez illő elemeit beemelni a folyamatba. Szeretem észrevenni az Ügyfél szavai mögött a ki nem mondott, ám a tekintetével, a rezdüléseivel, a hangszínével és megannyi mással jelzett mérhetetlen értékkel bíró üzeneteit. Ezekből lehet aztán mélyülni, majd építkezni és jófajta változásokat megalapozni.
Személyes gondolatok
4 majdnem felnőtt gyermek édesapja vagyok, lételemem a folyamatos (ön)fejlesztés és komfortzóna feszegetés, operátorból lettem rengeteg lépcsőn keresztül felső vezető és voltam ügyvezető helyettes is, irányítottam 3 és 150 fős csoportot is – futottam 3 maratont, karanténban 100 kört az udvarunkban (13 km) és 1 UB-n 2 kört mentem a Balaton körül, 10 éve No Smoking és mínusz 30 kg – indítottam új telephelyet külföldön és zártam be ideiglenesen COVID miatt itthon, alapítottam sakk egyesületet, rendszeresen járok coachingba, terápiába, mentor coachingba
Filozófiám a coachingban
A Nemzetközi Coaching Szövetség (ICF – International Coaching Federation) által akkreditált coach vagyok és ennek megfelelően a szervezet irányelveit és Etikai Kódexét követem a Veled történő együttműködésben is.
Számomra nagyon fontos, hogy Te (az Ügyfél) vagy a központban: partnerként kísérlek Téged a Te utadon, a Te erőforrásaidat keressük meg együtt és Te alkalmazod az általad megtalált saját megoldásokat a Te céljaid eléréséhez.
Mindkettőnknek megvan a maga szerepe és felelőssége ebben a közös munkában.
Leírhatatlan érzés, amikor része vagyok egy ember fejlődésének és én is változom vele, általa.
Visszahívást kérek
Jelentkezés
Ha szeretnél részt venni a programon, töltsd ki a mezőt és kattints a gombra. A megadott címre érkezni fog egy levél, aminek csatolmányában találod majd a Jelentkezési lapot! A levélben pontosan leírjuk mit kell tenned, hogy a nyílt program egyik csoportjába beregisztráljunk!
Jelentkezés
Szeretnék egy munkafüzetet
Kedves Látogató! Az Európai Uniós jogszabályoknak megfelelően tájékoztatunk, hogy a honlap szöveges fájlokat, ún. sütiket (cookie-kat) használ anonimizált látogatottsági információk gyűjtése céljából. Amennyiben a süti használatát nem engedélyezed, úgy kérünk, végezd el a szükséges beállításokat a számítógéped böngészőjében. A honlap további használatával hozzájárulásodat adod a sütik tárolásához és felhasználásához.